Nyelv vs dialektus: Mi a különbség?

„A nyelv olyan dialektus, amelynek hadserege és haditengerészete van.” — Max Weinreich nyelvész

Természetesen tudod, mi az a nyelv, de talán egy kicsit zavaros számodra, hogy miben különbözik a dialektustól.

Nos, az alapvető ötlet az, hogy a nyelv egy olyan kommunikációs rendszerre utal, amelynek saját, egyedi nyelvtana és szókincse van, és amelyet gyakran különálló kulturális vagy nemzeti identitásként ismernek el; míg a dialektus egy adott nyelv regionális vagy társadalmi csoport szerinti változata, amely főleg kiejtésben, szókészletben és nyelvtanban tér el, de még mindig kölcsönösen érthető (megérti) a területen beszélt domináns nyelvvel.

Rendben, ezzel elmondva, olvasd tovább a nyelv és a dialektus közötti három fő különbséget, és azt is, hogy miben különbözik a dialektus az akcentustól.

A fő különbségek a nyelvek és a dialektusok között

Egyenesen fogalmazok: annak ellenére, hogy fent definiáltuk a különbségeket, nincs egyetértés a nyelv és a dialektus meghatározása között. Mindkettő a anyanyelvi beszélők által használt kommunikációs rendszer, és mindkettő teljes értékű nyelvnek tekinthető.

Csábító egyértelmű összehasonlításokra ugrani, de a nyelvészetben néhány fogalom nem annyira egyértelmű, mint szeretnénk.

1. A nyelveknek országuk van, a dialektusok regionálisak

A Merriam-Webster szótár szerint a „nyelv” definíciója: „egy közösség által használt és megértett szavak, azok kiejtése és az összekapcsolásuk módszerei”.

A „dialektus” viszont így van meghatározva: „a nyelv egy regionális változata, amely szókészlet, nyelvtan és kiejtés jegyében különbözik”.

Talán észrevetted, hogy nincs sok különbség e definíciók között. De mindig hangsúlyozzák, hogy a nyelvek nemzetiek, míg a dialektusokról azt mondják, hogy regionálisak, és gyakran kevesebb ember beszéli őket.

Minden országnak van legalább egy hivatalos nyelve, amelyet hivatalos dokumentumokban és kormányzati tevékenységekben használnak.

Míg a legtöbben itt megállnak, mi mélyebbre mehetünk – vagyis nyelvészetileg pontosabbak lehetünk.

Egy dialektus nyelvvé válik rendelet vagy nyilatkozat által – az állam hivatalos nyelvi státuszt ad egy beszélt rendszernek. Más szóval, egy nyelvet azért tekintenek nyelvnek, mert az állam hagyta jóvá.

Például amikor a Fülöp-szigetek választotta ki nyolc fő dialektusa közül a hivatalos nyelvet, nem véletlen volt, hogy a tagalog nyert.

Annak ellenére, hogy az ország többsége abban az időben alig beszélt tagalogul/filipinóul, ez nem akadályozta meg a fővárosi, folyékony tagalogot beszélő országvezetőket abban, hogy nemzeti nyelvként fogadják el.

Mivel a nyelvek technikailag dialektusok, sok olyan helyzet van, amikor a különböző nyelveket beszélő emberek tökéletesen megértik egymást.

Vegyük például Dánia, Svédország és Norvégia hivatalos nyelveinek kölcsönös érthetőségét. Íme egy tipikus történet:

Vicc: Egy dán, egy svéd és egy norvég bemegy egy bárba…

Csattanó: És normálisan beszélgetnek

Ez igaz. A legtöbb skandináv ember képes egymással beszélgetni tolmácsok használata nélkül!

Hivatalosan három különböző nyelvet beszélnek (dánt, svédet és norvégot), de vitatható, hogy valójában három rokon dialektust használnak, amelyek valószínűleg egy közös anyanyelvből származnak.

2. A nyelveknek szabványos írott formája van, a dialektusok többnyire szóbeliek

A nyelveknek gyakran vannak szabványos nyelvtani szabályaik és bőséges irodalmi kínálatuk. Nem csak szóbeli hagyományként, hanem írott feljegyzésként is léteznek.

A dialektusokat viszont általában inkább beszélik, mint írják. Ha pedig írják, az általában nem hivatalos vagy nemzeti dokumentumokban történik.

Míg a már meglévő irodalmi kínálat mindenképpen szempont egy „hivatalos nyelv” kiválasztásánál, ez fordítva is működik.

Egy dialektus hivatalos nyelvvé nyilvánítása önmagát erősíti, ösztönözve az írókat, hogy abban a nyelven alkossanak. Mivel az állam egy bizonyos nyelvet hivatalos nyelvként ismer el, minden hivatalos ügyét abban írják le.

Ez hógolyó-hatást kelt, így egyre több és több irodalom gyűlik össze abban a nyelvben, tovább megerősítve azt.

3. A nyelvek minőségileg különböznek a dialektusoktól

Sokan azt állítják, hogy a nyelvek egyszerűen eredendően elegánsabbak vagy kifinomultabbak, mint a dialektusok.

De ha ezt a kifinomultságot a nyelv kifejlődött nehézsége vagy komplexitása alapján ítélnéd, akkor az arči – egy Oroszország hegyvidéki régiójában beszélt dialektus – a francia házi feladatodat gyermekjátékká tenné.

Az archinak nagyon sok fonémája (hangja) van és annyi ragozási alakja, hogy egyetlen ige kb. 1 502 839 formát hozhat létre.

Ha viszont azt szeretnéd érvelni, hogy egy nyelv eleganciája az egyszerűségében rejlik, akkor nehéz lenne megvédened a nehéz nyelvek, mint a mandarin kínai, a magyar vagy a thai mindennapi használatát.

Például a kínai nyelvnek több mint 50 000 írásjegye van. Ezen felül tónusnyelv is. Ez azt jelenti, hogy egyetlen szótag, mint a „ma”, attól függően, hogyan ejted ki, jelentheti az „anyát”, a „lovat” vagy valami egészen mást.

Szóval, ki dönti el végül, hogy mi teszi szép egy nyelvet? És ne feledjük, hogy vannak olyan dialektusok is, amelyek épp annyira méltók, mint a hivatalosan elismert nyelvek.

Mi a különbség a dialektus és az akcentus között?

Mivel a témánál vagyunk, talán szeretnéd tudni a dialektus és az akcentus közötti különbséget. Sokan összekeverik a kettőt, és gyakran felcserélhetőnek használják őket. A jó hír az, hogy itt sokkal világosabb a különbség:

Az akcentus a dialektus egy részhalmaza.

Míg a dialektus a nyelv minden aspektusát lefedi – nyelvtant, szókincset és kiejtést –, addig az akcentus csak a harmadik részével foglalkozik.

A Merriam-Webster szótár szerint az akcentus „egy adott embercsoport, különösen egy régió bennszülöttjeinek vagy lakóinak jellemző beszédmódja”.

Az akcentusok érdekes tanulmánytémák, mert a beszélőket a saját földrajzi régióikba sorolják. Azok a szavak és mondatok, amelyek ugyanúgy néznek ki, nagyon máshogy hangozhatnak, ha két különböző régióból származó ember mondja ki őket.

Már az angol nyelv önmagában is rengeteg akcentust tartalmaz. Például egy amerikai alig érti meg a skótot, annak ellenére, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik.

Ezek mindegyikének megvannak a saját regionális változatai. Az amerikai akcentusok például a mély déli, a texasi, a New York-i, a bostoni, a kaliforniai és még sok más.

Az érdekes dolog az, hogy a legtöbb beszélő azt állítja, az ő akcentusuk a szavak „helyes” kiejtési módja. Ilyenek vagyunk mi, emberek.

Bár valakinek az akcentusának lehetnek társadalmi, gazdasági vagy geopolitikai következményei, minden akcentus egyenlő. És mindenkinek van akcentusa. És mindegyik szép.

Sok kontextust kaphatsz, és különféle akcentusokat hallhatsz, ha anyanyelvi beszélők által készített médiát nézel. Ennek egy nagyszerű módja egy olyan nyelvprogram használata, mint a Lingflix.

Ha mélyebben szeretnél belevetni magad a nyelvek és dialektusok kérdésébe, fontold meg, hogy meghallgatod ezt az informatív TED előadást:

Tehát most már tudjuk: nincs fekete-fehér különbség a nyelvek és a dialektusok között, és az akcentus valójában a dialektus egy részhalmaza.

Most már fel vagy készülve, hogy elmagyarázd a különbséget a még nem jártas embereknek – és talán még tapasztalt nyelvészek vitáiban is részt vehetsz!